InnoTrans 2026
InnoTrans 2026 – A közlekedés digitális jövője
Lezárult az InnoTrans 2026 Berlinben, ahol négy napon keresztül a közlekedési iparág legújabb technológiái és fejlesztési irányai kerültek fókuszba. A 30. évfordulóját ünneplő szakkiállítás ismét megmutatta, milyen gyorsan változik a mobilitás világa, és milyen szerepet kap ebben a digitalizáció.
Az idei rendezvény mérete önmagában is jól érzékelteti az iparág nemzetközi jelentőségét. 59 országból 3190 kiállító érkezett Berlinbe. A kiállítás 42 csarnok és mintegy 200 000 négyzetmétert töltött meg, a szakmai közönség pedig rekordszámú, közel 175 000 látogatóval képviseltette magát.
Cikkünkben összefoglaljuk az InnoTrans 2026 legfontosabb tapasztalatait, és bemutatjuk azokat a technológiai trendeket, amelyek várhatóan meghatározzák a közlekedés következő éveit.

A digitalizáció már a közlekedés része
A kiállítás egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a digitalizáció már nem a jövő ígérete, hanem a közlekedés jelenének része. A mesterséges intelligencia, az automatizáció és a robotika egyre több konkrét alkalmazásban jelenik meg, a karbantartástól és ellenőrzéstől az üzemeltetés támogatásáig.
Az idei InnoTranson 180 világpremiert mutattak be, jól érzékeltetve, milyen gyorsan kerülnek az új technológiák a gyakorlati alkalmazás közelébe.
Összekapcsolt rendszerek a közösségi közlekedésben
A fejlődés üteme különösen látványos a közösségi közlekedésben, ahol a járművek és az infrastruktúra mellett egyre nagyobb jelentőséget kapnak a háttérben működő digitális rendszerek, amelyek adatokat gyűjtenek, továbbítanak és alakítanak használható információvá.
Az intelligens utastájékoztatás, a digitális jegyrendszerek, az akadálymentes navigáció, az automatizált közlekedési megoldások és az adatvezérelt üzemeltetés ezért egyre inkább összekapcsolt rendszerként működnek.
Innováció és megbízhatóság
A technológiai fejlődéssel párhuzamosan azonban az elvárások is nőnek. A közlekedési rendszereknek nemcsak intelligensnek, hanem megbízhatónak, biztonságosnak és energiahatékonynak is kell lenniük. A fenntarthatóság ezért az InnoTrans egyik meghatározó témája volt, az energiahatékony megoldásoktól az alternatív hajtásokon át a hosszú távon fenntartható üzemeltetésig.
A HC Linearnál mi is ezt a szemléletet képviseljük. Az elektronikát, a hardvert és a szoftvert házon belül fejlesztjük és gyártjuk, a rendszerintegrációval együtt olyan komplex közlekedésinformatikai megoldásokat hozunk létre, amelyek a korszerű technológiák mellett a megbízható mindennapi működésre is építenek. 35 év K+F tapasztalatával dolgozunk azon, hogy fejlesztéseink a gyakorlatban is jól működő, hosszú távú megoldásokat jelentsenek.
Share
InnoTrans útmutató
Útmutató az első InnoTrans látogatáshoz
Az InnoTrans a világ egyik vezető közlekedési szakkiállítása, amely a közlekedési iparág legújabb fejlesztéseinek, technológiáinak és megoldásainak ad otthont. Ha először látogatsz el az InnoTransra, érdemes előre megtervezned a látogatást, hogy a legtöbbet hozhasd ki a szakmai lehetőségekből.
Az előző InnoTrans kiállítás számai magukért beszélnek. Az eseményen 2946 kiállító – köztük a HC Linear is – és 169 214 látogató vett részt, akik 128 országból érkeztek. A 2026-os kiállítás sem lesz kisebb. A Messe Berlin mind a 42 csarnokát mintegy 200 000 m²-es kiállítási terület tölti meg. A rendezvény mérete miatt a teljes terület bejárása a rendelkezésre álló négy nap alatt gyakorlatilag lehetetlen.

Hogyan érdemes felkészülni az InnoTransra?
1. Ismerd meg a helyszínt!
Az InnoTrans 2026. szeptember 22–25. között várja látogatóit a Messe Berlin területén (Messedamm 22, 14055 Berlin).
A kiállítás öt fő szektorra oszlik. A vasúti technológia, a vasúti infrastruktúra, a közösségi közlekedés, a járműbelsők és az alagútépítés legújabb fejlesztései és megoldásai egyaránt helyet kapnak a rendezvényen. A beltéri kiállítástér mellett a szabadtéri és vasúti bemutatóterület is az InnoTrans sajátos különlegessége. 3500 méternyi pályán számos vasúti járművet lehet megtekinteni, a buszgyártók számára pedig külön Bus Display és Demonstration Course áll rendelkezésre.
2. Tervezd meg a látogatásodat!
Gondold át, milyen technológiákat, beszállítókat vagy potenciális partnereket keresel, és ezek alapján állíts össze egy rövid prioritási listát.
Nézd át előre a kiállítók listáját, és csoportosítsd a kiválasztott cégeket csarnokok szerint. Az InnoTrans Plus webes felületén vagy a mobilalkalmazás segítségével előre tájékozódhatsz a kiállítókról, megtervezheted az útvonaladat, és elmentheted a számodra érdekes cégeket.
Ne töltsd ki minden percedet. Hagyj időt a spontán találkozásokra, az új technológiák felfedezésére és a mélyebb szakmai beszélgetésekre is.
3. Használd a berlini közösségi közlekedést!
Az InnoTrans belépőjeggyel a jegy érvényességi ideje alatt ingyenesen használhatod Berlin ABC tarifazónájának közösségi közlekedését. A Messe Berlin különböző részei több irányból is könnyen megközelíthetők. Ha a Messe Nord vagy a Palais Berlin a célod, az U2-es metróval a Theodor-Heuss-Platz megállónál érdemes leszállnod. Az S41, S42 és S46 gyorsvasúti járatokkal pedig a Messe Nord/ZOB állomás érhető el. Ha a Messe Süd, a CityCube vagy a hub27 területére tartasz, az S3-as vagy S9-es gyorsvasúti járattal a Messe Süd állomásnál kell leszállnod.
Az aktuális útvonalakat, menetidőket és jegyinformációkat érdemes indulás előtt ellenőrizni a VBB, a BVG vagy a Deutsche Bahn felületein.
4. Egyeztess időpontot előre!
Ha egy adott kiállítóval vagy szakmai partnerrel mindenképpen szeretnél találkozni, ne bízd a véletlenre. Az InnoTrans Plus felületén keresztül előre is szervezhetsz találkozókat.
A HC Linear csapatát az InnoTrans 2026-on a 4.1-es csarnok 270-es standján találod. Több mint 35 év közlekedésinformatikai és fejlesztési tapasztalattal, valamint saját, házon belüli hardver-, szoftver- és elektronikai fejlesztési és gyártási kapacitással komplex megoldásokat valósítunk meg a tervezéstől a gyártásig. Ha kíváncsi vagy, milyen lehetőségeket kínálunk, és hogyan tudunk egy konkrét projektben együtt dolgozni, találkozzunk személyesen Berlinben.
Egyeztess időpontot előre az e-mail-címen, vagy keress minket az InnoTrans Plus applikációban!
Share
InnoTrans 2026
Európa vezető közlekedéstechnológiai szakkiállítása
2026. szeptember 22-25. között a Messe Berlin ad otthont az InnoTrans 2026 szakkiállításnak, amely a világ vezető közlekedéstechnológiai rendezvénye. A kétévente megrendezett esemény a vasúti és közösségi közlekedési ágazat egyik legfontosabb nemzetközi találkozója, ahol közlekedési szolgáltatók, járműgyártók, technológiai vállalatok és mobilitási szakemberek mutatják be legújabb fejlesztéseiket, osztják meg tapasztalataikat és alakítanak ki új szakmai kapcsolatokat.

Mi várja az InnoTrans 2026 látogatóit?
A kiállítás átfogó képet ad a közlekedési iparág teljes ökoszisztémájáról, a vasúti járművektől és infrastruktúrától kezdve a közösségi közlekedésen, az utastájékoztató rendszereken és az intelligens közlekedési rendszereken (ITS) át egészen a digitalizációt, az automatizációt és a fenntartható mobilitást támogató technológiákig. A kiállítók itt mutatják be legújabb fejlesztéseiket a vasúti, városi és regionális közlekedés területéről, a látogatók pedig megtekinthetik a több mint 3,5 kilométeres vágányhálózaton megrendezett Outdoor Display szabadtéri járműbemutatót, a Bus Display bemutatót, valamint részt vehetnek az InnoTrans Convention konferenciaprogramjain, ahol a közlekedési ágazat meghatározó szakemberei osztják be a legújabb trendeket, innovációkat és jövőbeli irányokat.
A nemzetközi kiállítók között a HC Linear is bemutatja legújabb fejlesztéseit a közösségi közlekedés digitalizációjának támogatására, többek között az utastájékoztatás, a közlekedési szoftverek és az adatvezérelt üzemeltetési megoldások területén.
Találkozzunk Berlinben!
Ha Ön is ellátogat az InnoTrans 2026 kiállításra, várjuk szeretettel a Messe Berlin területén, a 4.1-es csarnok 270-es standján.
Ismerje meg legújabb fejlesztéseinket az utastájékoztató rendszerek és a közlekedési szoftverek területén, valamint találkozzon szakértőinkkel, akikkel személyesen is megvitathatják a közösségi közlekedés digitalizációjának aktuális kihívásait és lehetőségeit.
Várjuk a mobilitási szektor valamennyi szakmai szereplőjét Berlinben.
Share
TRA BUDAPEST 2026
HC Linear a TRA 2026 szakkiállításon
A Transport Research Arena (TRA) Európa egyik legfontosabb közlekedéstechnológiai szakkiállítása és konferenciája. Idén május 18-21. között a budapesti, HUNGEXPO ad otthont az eseménynek, ahol a jövő mobilitási megoldásai kerülnek fókuszba.

A HC Linear több mint három évtizede fejleszt megbízható elektronikai eszközöket és szoftvereket az intelligens közösségi közlekedési rendszerekhez. Megoldásaink ma már számos európai város tömegközlekedésében bizonyítanak nap mint nap.
Keresse csapatunkat a HUNGEXPO G csarnokában, a D/26 standon, és ismerje meg legújabb fejlesztéseinket.
A közösségi közlekedés digitalizációjával párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kap a pontos, valós idejű utastájékoztatás, a megbízható fedélzeti adatkommunikáció és a hosszú élettartamú elektronikai infrastruktúra. A TRA 2026 kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy közlekedési szolgáltatókkal, járműgyártókkal, rendszerintegrátorokkal és mobilitástechnológiai partnerekkel találkozzon.
Megbízható technológiai partnert keres?
Várjuk Budapesten, a TRA 2026 szakkiállításon.
Share
BUS2BUS 2026
BUS2BUS 2026 - díjak és iparági trendek
Április 15-16 között Berlinben rendezték meg a BUS2BUS 2026 kiállítást, ahol 156 kiállító és több ezer szakmai látogató gyűlt össze. A rendezvény középpontjában a fenntartható és digitális mobilitást meghatározó trendek mint az elektromos és hidrogénhajtású buszok, az intelligens töltési infrastruktúrák és a digitális flottamenedzsment rendszerek álltak.
Az iparágat formáló innovációk
A BUS2BUS egyik kiemelt eseményén, a busplaner Sustainability Award átadóján 12 kategóriában díjazták az innovatív és fenntartható megoldásokat. A díjazottak között elektromos buszfejlesztések, intelligens járműkomponensek és digitális rendszerek is szerepeltek. A nyertesek sorában a buszipar kulcsszereplői is megjelentek, például az IVECO CROSSWAY Low Entry ELEC járműve és a MAN Lion’s Coach E megoldása.
A Future Night eseményen további innovációkat is díjaztak. A Fresh Travel Awardot a Neomind nyerte Universal Bus koncepciójával, míg a Startup Awardot a Winduction kapta vezeték nélküli töltési technológiájáért.
Elektromos átállás
A bemutatott trendeket iparági adatok is alátámasztják. Az európai buszpiac növekedési pályán van, különösen az elektromos járművek területén. Az akkumulátoros buszok térnyerése látványos, ami egyértelmű irányt mutat a közlekedési szolgáltatók és gyártók számára.
Összegzés
A jövő buszközlekedése az integrált, intelligens rendszerekben rejlik. Azok a megoldások kerülnek előtérbe, amelyek nemcsak hatékonyabbá, hanem átláthatóbbá és utasbarátabbá is teszik a működést. A HC Linear célja, hogy ebben a folyamatban valódi hozzáadott értéket nyújtson, támogatva partnereit a jövőbiztos közlekedési megoldások megvalósításában.
Share
Embedded World 2026
Merre tart a beágyazott rendszerek világa?
Az embedded technológia fejlődése folyamatosan újrarendezi a megszokott kereteket. Ezt a változást különösen jól lehetett érzékelni a 2026-os Embedded World kiállításon Nürnbergben, ahol kollégáink három nap alatt átfogó képet kaptak az iparág aktuális irányairól.
Új perspektívák
A látogatásunk tudatosan felépített szakmai program mentén zajlott, ugyanakkor a legértékesebb tapasztalatok sokszor a tervezett találkozásokon túl születtek. A kiállítás egyik legnagyobb erőssége éppen ebben rejlik: miközben konkrét célokkal érkezik a látogató, óhatatlanul is találkozik olyan megoldásokkal, amelyek új perspektívát adnak a mindennapi fejlesztési munkához. A továbbiakban bemutatunk ezek közül néhányat.
Rigid-flex és semi-flex a gyakorlatban
A rigid-flex NYÁK a legelterjedtebb megoldás, ha az áramkörnek valamilyen különleges geometriához kell illeszkednie. A technológia előnye, hogy a flexibilis területek akár többszöri hajlítást is elviselnek, és kis hajlítási sugarakat tesznek lehetővé. A beépítési méret jelentősen csökken a terjedelmes csatlakozók kiküszöbölésével.
Ugyanakkor a kiállításon szerzett tapasztalatok alapján jól látszik, hogy ennek ára van. A rigid-flex gyártás jellemzően egyedi rétegrendeket igényel, ami növeli a költségeket és a gyártási komplexitást.
Ezzel szemben a semi-flex megoldások egy érdekes kompromisszumot kínálnak. Itt a klasszikus FR4 alapanyagot használják, vékonyított kivitelben, amely korlátozott számú hajlítást tesz lehetővé. Bár nem alkalmas dinamikus igénybevételre, összeszerelés során történő formázásra ideális lehet. A kötött rétegrend és a pooling gyártás lehetősége miatt kisebb szériák esetén kifejezetten költséghatékony alternatívát jelent.
Ez a különbség jól mutatja, hogy a megfelelő technológia kiválasztása mindig az alkalmazási környezet függvénye.
FPGA nyílt eszközláncok
Az FPGA-k világa továbbra is erősen zárt ökoszisztémákra épül, azonban a kiállításon megjelentek olyan szereplők, akik ezen próbálnak változtatni.
A Cologne Chip például olyan FPGA-megoldásokat kínál, amelyekhez nyílt forráskódú fejlesztőkörnyezet is elérhető. Ez jelentős előrelépés lehet azok számára, akik szeretnék csökkenteni a vendor lock-in kockázatát, vagy nagyobb kontrollt akarnak a fejlesztési folyamat felett.
Ezzel párhuzamosan továbbra is jelen vannak az FPGA-alapú SoM megoldások, amelyek jelentősen leegyszerűsítik az integrációt, különösen komplex rendszerek esetében.
System-in-Package, ha a hely számít
A System-in-Package (SiP) megoldások egyre inkább alternatívát jelentenek a System-on-Module architektúrákkal szemben. Az egyik legnagyobb előnyük a kompakt méret, ami különösen fontos olyan eszközökben, ahol minden négyzetmilliméter számít.
Ugyanakkor ez a tömörség komoly kihívásokat is hoz magával. A BGA tokozás miatt a tervezés és a gyártás is összetettebbé válik, ami magasabb mérnöki felkészültséget és precízebb gyártástechnológiát igényel.
Ez a technológia jól példázza azt az általános trendet, hogy a miniaturizáció gyakran a komplexitás növekedésével jár együtt.
Érintőkijelzők újragondolva
Az egyik legérdekesebb irány az interfészek területén jelent meg. Több gyártó is bemutatott olyan megoldásokat, amelyek az érintőkijelzők rugalmasságát ötvözik a mechanikus kezelőszervek visszajelzésével.
A koncepció lényege, hogy a kijelző felületére rögzített mechanikus elemek – például gombok vagy tekerők – fizikailag nyomják meg az érintőpanelt, így elektromos bekötés nélkül biztosítanak kézzelfogható visszajelzést.
Ez a megközelítés egyszerre csökkenti a rendszer komplexitását és javítja a felhasználói élményt. Különösen releváns lehet olyan környezetekben, ahol a biztos visszajelzés kritikus, például ipari kezelőfelületeknél.
A haptikus visszajelzés szintén egyre kiforrottabbá válik, és egyes megoldások már kifejezetten meggyőzően képesek imitálni a mechanikus kapcsolók érzetét.
Az Embedded World 2026 alapján jól látszik, hogy a fejlesztési döntések egyre inkább rendszerszinten értelmezendők. A NYÁK-technológia, az integráció módja és az interfészmegoldások nem különálló kérdések, hanem egymást befolyásoló tényezők, amelyek együtt határozzák meg a termék működését és gyárthatóságát. A valódi kihívás nem az új technológiák elérhetősége, hanem azok következetes és alkalmazás-specifikus használata.
Share
Busworld Europe
Találkozzunk Belgiumban, irány a Busworld Europe 2025!
2025 októberében Brüsszel ad otthont a világ legnagyobb és legmeghatározóbb autóbusz-ipari rendezvényének, a Busworld Europe 2025 kiállításnak. Az esemény időtartama alatt, október 4-9 között a HC Linear kiállítói standjánál várjuk a közösségi közlekedés, a járműgyártás és a mobilitási technológiák iránt érdeklődő szakembereket – köztük Önöket is.

Mi vár a résztvevőkre?
A Busworld Europe fókuszába idén a fenntartható mobilitás megoldásai, a legújabb digitális innovációk, valamint a jövő közlekedési trendjei kerülnek, és több mint 500 kiállító nyújt betekintést közlekedéstechnológiai megoldásaiba a világ minden tájáról.
Várjuk Önt is standunknál!
A HC Linear a 4-es csarnok 417-es standján várja az érdeklődőket. Bemutatjuk legújabb termékeinket, szolgáltatásainkat és technológiai újdonságainkat. Ez a kivételes alkalom személyes találkozási lehetőséget kínál partnereinkkel, ügyfeleinkkel és a szakma döntéshozóival.
Ha kérdése van, vagy előregisztrálna az eseményre, forduljon hozzánk bizalommal a
e-mail címen. Partnereink számára ingyenes belépést biztosítunk az eseményre, voucher kódért keresse kollégánikat!
Kövessen minket!
A kiállítással kapcsolatos további információkért és élő bejelentkezésekért kövesse és figyelje a közösségi média felületeinket:
Várjuk Önt és kollégáit októberben Berlinben, a Busworld Europe 2025 kiállításon – ott, ahol a közlekedés jövője kezdődik!
Share
InnoElectro 2025
Szakmai körkép az InnoElectro 2025 kiállításról
Az InnoElectro kiállítás minden évben fontos találkozási pontot jelent az elektronikai ipar szereplői számára. Az idei évben is számos gyártó és forgalmazó mutatta be legújabb fejlesztéseit, a NYÁK-gyártás és -tesztelés területétől kezdve az automatizálási és robotikai megoldásokig.
Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azokat a főbb technológiai irányokat és eszköztípusokat, amelyek idén kiemelt figyelmet kaptak.

Tapasztalatok, technológiák, trendek
AOI rendszerek: 2D vagy 3D?
Az automatikus optikai ellenőrzés (AOI) területén továbbra is két fő megoldás található a piacon: a 2D-s és a 3D-s rendszerek. A 3D AOI berendezések képesek perspektivikus képet alkotni a vizsgált NYÁK-ról, azonban számos gyártó hangsúlyozza, hogy a forrasztási hibák részletes vizsgálatára a 2D üzemmód továbbra is fontos szerepet tölt be.
Alternatív forrasztási megoldások
Több kiállító is bemutatott olyan automatizált forrasztóegységet, amely egy X-Y-Z tengelyen mozgó forrasztópákafejjel és forraszhuzal-adagolóval dolgoznak. Ezek az eszközök a kézi forrasztáshoz hasonlóan egyenként végzik el a forrasztást, viszont egyenletes és gyors tempóban dolgoznak. Előnyük, hogy nem szükséges flux permetet alkalmazni, és sűrűbb alkatrész elrendezés is lehetővé válik.
Mesterséges intelligencia szerepe a tervezésben
A kiállítás konferenciaszekciójában is számos érdekes előadás hangzott el, többek között a mesterséges intelligencia NYÁK és hardvertervezésben betöltött szerepéről. A témában megfogalmazott konklúzió szerint az AI jelenleg főként javaslatokat képes megfogalmazni korábbi minták alapján, ám ezek végleges elfogadása és beépítése továbbra is mérnöki felelősség marad.
Fiatal tehetségek jelenléte
A kiállítás lehetőséget biztosított fiatal mérnökök és egyetemi hallgatók számára is, hogy bemutassák saját fejlesztéseiket. A BME hallgatói például bemutatták „Prometheus” nevű rakétaprojektjüket, amellyel nemzetközi versenyeken is sikeresen szerepeltek.
Az InnoElectro 2025 ismét megerősítette szerepét mint a régió egyik legfontosabb ipari találkozóhelye. A bemutatott technológiák és megoldások széles spektruma jól szemléltette az elektronikai ipar fejlődési irányait, különös tekintettel az automatizálásra, a megbízható minőségellenőrzésre, valamint az új típusú integrált rendszerekre.
Ha Önt is foglalkoztatják ezek a trendek, vagy kérdése van egy-egy konkrét technológiai megoldással kapcsolatban, szívesen egyeztetünk tapasztalatainkról. Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!
Share
Embedded World 2025
Szakmai és élménybeszámoló - Embedded World 2025
A beágyazott rendszerek iparában az innováció üteme rendkívül gyors, ezért fontos, hogy naprakészen kövessük a legújabb technológiai fejlesztéseket. Március 11. és 13. között Nürnbergben rendezték meg az idei Embedded World kiállítást, amely a szektor egyik legfontosabb eseménye.
Szakmai programok
A rendezvényen több mint 32 000 szakember vett részt 80 országból, ami jól mutatja a nemzetközi érdeklődést. A HC Linear Kft. fejlesztőmérnökei is jelen voltak, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatokat a technológiai trendekről.
Több jelenlegi partnerünk standjához is ellátogattunk, hogy tájékozódjunk a legújabb termékekről és lehetőségekről, valamint szakmai kérdéseinkre is válaszokat kaphassunk. Emellett új kapcsolatokat, partnerségeket is kialakíthattunk.
Beágyazott rendszerek: mesterséges intelligencia (AI) alkalmazások és biztonsági megoldások
A kiállításon számos cég mutatta be legújabb WiFi 6 és Bluetooth 5.2 moduljait. Különösen figyelemre méltó volt a Panasonic Industry standja, ahol a WiFi 6 modulok mellett a Matter és PanMaX szolgáltatásokat is bemutatták.
A kiállítást két magas színvonalú konferencia kísérte: az Embedded World Conference és az Electronic Displays Conference. A több mint 200 órás program során a résztvevők megismerkedhettek az iparág legújabb fejlesztéseivel. Az AI és gépi tanulás integrációja a beágyazott rendszerekbe kiemelt figyelmet kapott. Ezek az innovációk új lehetőségeket nyitnak a valós idejű adatfeldolgozás és döntéshozatal terén.
A beágyazott rendszerek biztonsága kiemelt téma volt a kiállításon. Olyan új hardveres és szoftveres biztonsági megoldásokat mutattak be, amelyek védelmet nyújtanak a kibertámadások ellen, és biztosítják az adatok integritását. Ezek a fejlesztések különösen fontosak számunkra, mivel ügyfeleink egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a rendszereik biztonságára.

Innovációk és díjazottak
A rendezvény egyik csúcspontja az Embedded Award 2025 díjátadó volt, ahol kilenc kategóriában ismerték el a kiemelkedő innovációkat. A díjazottak között kategóriájukban szerepeltek:
- Mesterséges intelligencia: Az Ambiq cég heartKIT™ AI fejlesztőkészlete, amely egy energiatakarékos, valós idejű szívmonitorozó megoldás akkumulátoros eszközökhöz.
- Hardver: A Cadence Design Systems Base System Chiplet terméke, amely a chiplet-alapú architektúrák előnyeit demonstrálja a monolitikus SoC-kkal szemben.
- Beágyazott látás: A Team Group Inc. D500R WORM SD / D500R WORM microSD memóriakártyája, amely kivételes adatvédelmi funkciókat kínál.
Az Embedded World 2025 kiállítás értékes szakmai tapasztalatokat és betekintést nyújtott a legújabb technológiai fejlesztésekbe. A rendezvény lehetőséget adott a szakmai kapcsolatok erősítésére és az iparág aktuális trendjeinek megismerésére. Ha kíváncsi rá, hogyan építhetők be ezek az innovációk a gyakorlatba, keressen minket bizalommal!
Share
Kiállítások
Részt vettünk Európa vezető közlekedésipari kiállításain
Ebben az évben csapatunk két nagyszabású kiállításon vett részt: az IT-TRANS és az InnoTrans eseményeken.
Mindkét rendezvény remek alkalmat adott arra, hogy bemutassuk legújabb innovációinkat, és közvetlen visszajelzéseket kapjunk partnereinktől és a látogatóktól. A pozitív visszajelzések és az inspiráló beszélgetések tovább erősítették elkötelezettségünket a városi mobilitás fejlesztése iránt.
Tekintse meg az alábbi képeket, és élje át a kiállítások hangulatát standunkkal együtt!
Share



























